A vezetéknélküli jövő: szatelit helyett sztratelit és hotspot helyett hotzone

Not quite out of this world címmel egy érdekes cikk jelent meg a minap az Economist.com oldalán…(a teljes cikk magyar fordítása itt, a HUWICO oldalán olvasható)

Ég és Föld között

Telekommunikáció: több éves huzavona után végül úgy tűnik sikerült egy új és olcsó technológiát találni a városok teljes vezetéknélküli lefedettségének problémájára.

Az első magánűrhajó, a Burt Rutan által épített SpaceShipOne sikeres repülése egy lépéssel előrébbmozdította az üzleti űrutazás lehetőségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a Richard Branson által fémjelzett Virgin Galactic társoság - melynek fő profilja az űrturizmus – szabadalmaztatta a Burt Rutan által kifejlesztett technológiát. Annak ellenére, hogy az első járatok csak 2007-ben indulnak, már most 1,5 milliárd dollár értékű jegyfoglalást regisztrált a cég. A fiatal, űrturizmussal foglalkozó iparág felemelkedőben van, de más érettebb technológiákat alkalmazó űripari üzletágak hanyatlásnak indulhatnak. Jelenleg a kommunikációs műholdakkal foglalkozó ágazat az egyetlen űrtechnikai vállalkozás mely pénzt hoz a konyhára és helyzete biztosnak mondható a többi „földhöz közeli” kommunikációs technológiákkal szemben.

Egy Georgia állambeli atlantai vállalat, a Sanswire Network a következő hónapban tervezi első útjára bocsátani az úgynevezett léghajó-műholdat, melyet más néven „sztratelitnek” neveztek el. A különleges nevét onnan kapta, hogy a gép 20km magasságban a sztratoszféra szintjén egy meghatározott pont fölött lebegve továbbítja a rádióhullámokat. A szerkezet hasonlóan működik a geostacionárius pályán keringő műholdakhoz, de üzembehelyezése és fenntartása is olcsóbb ezeknél, illetve ezen felül speciális feladatokat is eltud látni melyekre ezek a műholdak nem képesek.

A 75 méter hosszú léghajtó önálló, automata irányítással rendelkezik majd és az 1,4 tonna hasznos terhet 37000 köbméter hélium tartja a magasban – mondta el Michael Molan, a Sanswire vezérigazgatója. Ekkora magasságban az állandó légiforgalom felett a levegő ritkább és a szél sebessége is hússzor kisebb a föld feletti réteghez képest. A motorokat napelemek hajtják majd és ilyen körülmények között kevesebb erősfeszítésbe kerül statikus helyzetben tartaniuk a szerkezetet. Molan Úr azt is elmondta, hogy a gépek alakját aerodinamikailag úgy tervezik, hogy csökkentsék a légellenállást és a szél rájuk gyakorolt hatására pedig változtassák a földhöz viszonyított magasságukat.

A műholdakhoz hasonlóan a „sztratelitek” képesek lesznek nagyobb lefedettséget biztosítani a mobiltelefon hálózatokhoz, illetve egyéb kommunikációs szolgáltatások elérését is biztosítják majd. A cég azonban elsősorban a nagyobb területek felett működtetett szélessávú vezetéknélküli szolgáltatásokra koncentrál majd, melyek hasonlóak lesznek a mostani WiFi-hez. Egyetlen léghajó képes lesz lefedni egy Texas állam méretű 800.000 négyzetkilóméteres területet. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a repülőtéri és kávéházi hotspotok helyett inkább úgynevezett „hotzones”-ok jöjjenek létre, melyek egy egész várost köthetnek össze annak környékével és vonzáskörzetével.

A standard Wi-Fi technológia csak rövidtávú kommunikációra lett kifejlesztve, így a „sztratelittel” való kommunikációhoz egy speciális antennára van szükség. A léghajók képesek lesznek arra, hogy szélessávú Internetkapcsolatot biztosítsanak egy Accesspointnak és ahhoz pedig további eszközök csatlakozzanak rövidebb távólságról, közvetlen akár Wi-Fi-n keresztül is. A „sztratelit” rendszer így rövid időn belül alternatívája lehet a szélessávú kábeles illetve DSL kapcsolatoknak. Ron Hochstetler, az Amerikai Szövetségi Repülési Hivatal léghajó csoportjának elnöke elmondta, hogy a technológia hasznos lehet azon országok számára is, ahol részben vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre a hálózati infrastruktúra.
Hozzátette azt is, hogy a repülés területén a léghajózás az egyetlen olyan ágazat ami nincs teljesen kiaknázva. A léghajók az Amerikai Hadseregben is hasznosak, nehéz terhek emelésénél és szállítási célokra is előszeretettel használják ezeket a gépeket, de más katonai célra is alkalmasak. A Lockheed-Martin 2006-ban - a Goodyear léghajó műveletének középpontjaként – egy prototípust bocsát fel az ohioi Akron városa fölé. A rendszer a kísérleti rakétavédelmi rendszer részeként üzemel majd és csak kommunikációs, érzékelési feladatokat lát el – fegyverrel a rendszer nem lesz felszerelve. A Ronald Reagan által 1980-ban kezdeményezett, felfegyverzett műholdakkal összehasonlítva ezek a léghajók elavultnak tűnhetnek, de a szatelitek munkájának néhány részét kiválóan ellátják.

Még abban az esetben is ha a rakéta és a műhold fejlesztési költségét leszámítjuk, minden 1kg hasznos teher orbitális pályára való juttatásához 7.500 dollárra van szükség. James Northam a Surrey Satellite Technology britt vállalalat főmérnöke elmondta, hogy egy tipikus szatelit esetén ez legalább 40 millió dollárt jelent. Ezen kívül minden műholdnak 5 és 7 év közé tehető az élettartama. Ha ez az idő lejár, az üzemanyag elfogy és ezután üzemen kívül kell helyezni a szerkezetet; voltaképpen nem lesz más belőle mint „űrszemét”.
Molan Úr azt is elmondta, hogy egy „sztratelit” estében más a helyzet. Egy ilyen gép előállítási költsége 20 millió dollárba kerül, de 18 hónapos működés után felújítható és újra felhasználható.
Az elképzelés mind szép és jó. Már csak a fő kérdés maradt hátra ! Vajon sikerül a Sanwire-nek mindezt életrekeltenie?

Forrás: Economist.com
URL: http://www.economist.com/science/tq/PrinterFriendly.cfm?Story_ID=3423026
Fordította: Hanga Csaba (Radiohead)
((.Káloz Wireless.))